Mindenki téved és hibázik, ám nem mindegy, hogy leszűrve a tanulságokat, képesek vagyunk-e felállni, és újból próbálkozni. Ezért olyan fontos a kitartás a boldogságszakértő szerint!
Egy orosz népi bölcsesség így tartja: „Az első palacsinta sosem sikerül tökéletesre.” Milyen egyszerű, hétköznapi kép, és mégis milyen mély emberi igazságot rejt – hogy miért olyan fontos kitartás akkor is, ha az ember nehézségekkel szembesül. Ugyanis a hibázás is bölcsességet és tanulást rejt.

Hogy ezzel a hasonlattal folytassuk: az első palacsinta története nem a serpenyőben kezdődik, hanem jóval korábban, a tészta bekeverésénél. Amikor a lisztet, a tejet és a tojást először összevegyítjük, a massza még nem feltétlenül lesz sima és egyenletes. Itt-ott csomók maradnak benne, mert az összetevőknek megfelelő arányokra, időre és alapos keverésre van szükségük ahhoz, hogy egységes tésztává váljanak.
Mielőtt megtanulnánk szép palacsintát sütni, meg kell tanulnunk jó tésztát keverni.
Így vagyunk az életünk új kezdeményezéseivel is.
Összekeverjük vágyainkat, elképzeléseinket, tudásunkat és reményeinket, de ezek kezdetben még nem feltétlenül alkotnak harmonikus egészet. Van, ami nehezen illeszkedik a többihez, van, amiből túl sokat vagy túl keveset adtunk hozzá. A megfelelő arányokat gyakran csak a tapasztalat segítségével találjuk meg.
Mielőtt sikeresen alakíthatnánk az életünket, meg kell tanulnunk összhangba hozni gondolatainkat, érzéseinket és cselekedeteinket.
Visszatérve a palacsintára: még a leggondosabban bekevert tészta sem garantálja, hogy az első palacsinta tökéletesen sikerül. Amikor először állunk a tűzhely elé palacsintát sütni, még nem ismerjük pontosan a serpenyő természetét. Nem tudjuk, mennyire legyen forró, mennyi tésztát öntsünk bele, mikor kell megfordítani, és milyen mozdulattal érhetjük el, hogy a vékony tészta épségben átkerüljön a másik oldalára.
Az első palacsinta gyakran elszakad, összegyűrődik, odaragad vagy megég. Pedig ugyanabból a tésztából fog készülni, mint a további többi.
Miért sikerül mégis másképpen?
Mert nemcsak a tésztának kell megsülnie, hanem a palacsintasütő embernek is tanulnia kell. És itt kezdődik a történet igazi tanulsága.
Az életünkben minden új kezdet egy első palacsinta. Az első szerelem. Az első munkahely. Az első önálló döntés. Az első vállalkozás. Az első alkalom, amikor megpróbáljuk megfogalmazni, kik is vagyunk valójában. Vagy amikor egy régi életet magunk mögött hagyva újat szeretnénk építeni. Mindegyikhez hozzátartozik a bizonytalanság, a kezdeti ügyetlenség, a váratlan nehézség és olykor a csalódás is.
A kitartás ereje
Csakhogy az ember különös teremtmény. A palacsintának könnyen megbocsátja, ha elsőre nem sikerül. Önmagának azonban sokszor nem.
Ha egy új vállalkozás nem hoz azonnal eredményt, hajlamos azt gondolni, hogy alkalmatlan az üzleti életre. Ha egy kapcsolatban hibázik, azt hiheti, képtelen jól szeretni. Ha valamit nem ért meg elsőre, könnyen arra következtet, hogy nincs hozzá tehetsége. Pedig az első próbálkozás nem az ember képességeiről mond végső ítéletet. Az első próbálkozás mindenekelőtt találkozás a valósággal.
A különbség pedig nem abban van, hogy az egyik ember hibázik, a másik pedig nem. Hanem abban, hogy mit kezdenek a hibáikkal. Az egyik leteszi a serpenyőt. A másik megtisztítja, beállítja a lángot, és újra megpróbálja.
Ezek is érdekelhetnek

