Vannak időszakok, amikor úgy érezzük, mintha lassan elveszítenénk a kapcsolatunkat azzal az emberrel, akik valójában vagyunk. Először csak apránként alkalmazkodunk, később azonban már szinte álarcot viselünk – ami egy idő után ránk ég, és talán már magunk sem tudjuk, mi rejtőzik alatta. A lelki megtisztulás ilyenkor nem más, mint visszatalálás saját belső középpontunkhoz.
Mindannyian betöltünk különböző szerepeket, másként viselkedünk a munkahelyünkön, a családtagjaink körében vagy a párkapcsolatunkban, de ezzel önmagában nem is lenne semmi baj. A probléma akkor kezdődik, amikor egy szerep kedvéért tartósan elnyomjuk valódi érzéseinket, vágyainkat és értékrendünket, és az álarc már szinte le sem kerül rólunk. A megfelelési kényszer, egy nehéz kapcsolat, a környezet elvárásai vagy éppen egy minden energiánkat felemésztő cél miatt észrevétlenül alakítunk magunkon.
Az álarc, amely lassan hozzánk nő
Talán hosszú ideig maradunk egy áthidalhatatlan személyiségbeli eltérésekre épített, sehova sem vezető kapcsolatban, és újabb meg újabb áldozatokat hozunk azért, hogy működjön. Lehet, hogy a családi közegünk kényszerít bennünket olyan szerepbe, amelyben nem érezzük jól magunkat. De az is előfordulhat, hogy egy olyan szakmai vagy anyagi célt hajszolunk, amely egyáltalán nem illeszkedik a valódi lényünkhöz.
Minden ilyen kompromisszummal felkerülhet egy újabb réteg az álarcunkra. Egészen addig, amíg egyszer csak eljön az a pont, ahol feltesszük magunknak a kérdést: „Ki ez az ember valójában? Én tényleg ilyen vagyok, vagy azért változtam meg ennyire, hogy elfogadjanak?”
Az első lépés: kíméletlen őszinteség
Az álarcunkat csak akkor tudjuk levenni, ha először felismerjük, hogy viseljük.
Ehhez őszintén végig kell gondolnunk, hol és hányszor cselekedtünk az elmúlt időszakban saját belső meggyőződésünk ellenére. Milyen mértékű kompromisszumokat kötöttünk egy vágyott cél érdekében? Hol mondtunk igent, miközben legbelül nemet éreztünk? És mi az, amiért még mindig harcolunk, holott talán már régóta tudjuk, hogy nem vezet sehová?
Az őszinte felismerések olykor veszteséggel is járnak. Lehet, hogy el kell engednünk egy kapcsolatot, egy elképzelést vagy akár egy régi álmunkat – ez azonban nem feltétlenül kudarc. Néha éppen annak belátása visz közelebb önmagunkhoz, hogy túl sokáig próbáltunk széllel szemben haladni.
Távolodj el attól, ami nem te vagy
Ha ráébredünk, hogy bizonyos viselkedésmintáinkat elsősorban a környezetünk elvárásai alakították ki, érdemes egy időre csökkenteni azoknak az embereknek és helyzeteknek a hatását, amelyek mellett nem tudunk önazonosak maradni.
Itt nem feltétlenül végleges szakításokról van szó, sokszor már némi távolságtartás is elegendő ahhoz, hogy észrevegyük: mennyire másként gondolkodunk, viselkedünk és érzünk akkor, amikor nem kell egy önazonosságunkat sértő közegnek megfelelnünk.
A ránk kényszerített vagy önként felvett álarc ilyenkor lassan elkezd lehullani…
Mondd ki azt is, amit eddig magadba fojtottál
A lelki megtisztulás egyik fontos eleme lehet a kimondás és a kibeszélés. Ha van mellettünk egy olyan ember, akiben feltétel nélkül megbízunk, meséljünk neki a felismeréseinkről, a hibáinkról, a csalódásainkról – akár azokról a dolgokról is, amelyeket eddig szégyenből vagy önvédelemből magunkban tartottunk. Ez a személy lehet egy általunk választott szakember is.
A kimondás bizonyos értelemben hasonlít a gyónás felszabadító folyamatához: amikor már nem kell titkolnunk vagy magunkban hordoznunk valamit, csökkenhet a feszültség és a lelkiismeretfurdalás. Fontos, hogy ne feloldozást várjunk a másiktól, hanem az őszinteség és felvállalás általi megkönnyebbülésre, megtisztulásra törekedjünk.
Emlékezz arra, mi okoz neked örömet
Mikor hosszú időn keresztül mások igényeit helyezzük előtérbe, könnyen elfelejthetjük azt is, mi okoz örömet nekünk.
Érdemes tudatosan visszahozni az életünkbe azokat a dolgokat, amelyek korábban feltöltöttek bennünket. Lehet ez olvasás, zenehallgatás, egy kedvelt mozgásforma, egy hosszú fürdő vagy egyszerűen csak néhány óra egyedüllét. Az énidő nem önzés: ahhoz, hogy ismét legyen miből adnunk másoknak, saját lelki „akkumulátorunkat” is fel kell töltenünk.
Különösen nehéz lehet mindez akkor, ha környezetünk már hozzászokott önfeláldozó énünkhöz. Amikor elkezdünk határokat húzni és saját örömünkre is figyelni, nem biztos, hogy mindenki örülni fog a változásnak. Ettől azonban még nem járunk rossz úton.
Vedd le az álarcot – és ne félj attól, akit alatta találsz!
A lelki megtisztulás nem azt jelenti, hogy egyik napról a másikra új emberré válunk. Éppen ellenkezőleg – lassan lefejtjük magunkról mindazt, ami nem hozzánk tartozik: a mások kedvéért felvett szerepeket, a rossz kompromisszumokat, régi sérelmeket és a bizonyítási kényszert. Mindazokat a célokat, amelyek talán soha nem is voltak a sajátjaink.
És amikor ezekből a csomagokból egyre kevesebbet cipelünk, sokkal könnyebb lesz meghallanunk azt a belső hangot, amelyet oly sokáig elnyomott a külvilág zaja.
Valódi, igaz önmagunk ugyanis nem veszett el, végig ott lapult az álarc mögött. A lelki megtisztulás az a folyamat, amelyben végre elég bátrak leszünk ahhoz, hogy levegyük ezt a maszkot, és többé ne akarjunk másnak látszani, mint akik valójában vagyunk.
Ezek is érdekelhetnek
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
