Adela blog

?Csaknem egy éve már, hogy először találkoztam veletek. Elmondtam nektek ostobaságokat magamról, hogy imádom a tengert, hogy félek a sötétben, hogy álmodozón hiszek az igaz szerelemben ? De bármiről is meséltem, mindig a legjobbat akartam nektek adni maga

A fagyos érintésű kastély hosszú folyosója olyan néma volt, akár egy visszafojtott sóhaj. A kovácsoltvas keretezte ablakokon át nyugtalan tétovázással osont be az alkonyat. Mint hamis szemű árny megvilágította a lehetetlent őrző, érthetetlenül suttogó, ha

…Végigmért. Úgy, mintha tetszettem volna neki. De arcán fura vigyor ült. Lezser járással közeledett felém. Valami azt súgta, menekülj el. De én csak álltam ott. „Odavagyok a ruhádért”- vetette oda, mikor mellém ért. „De nem érted”- tette hozzá cinikusan

Fél nyolc se volt. Az ablakon át betébláboló reggeli fény még erőtlenül vizsgálgatta a tárgyak körvonalait. Olyan tesze-toszán járta körbe a szobát. Úgy, mint aki még nem tervezte el, mit is kezdjen a mai nappal. Így érintette az asztalt, a ragasztott fül

A kedvenc fűzfánk alatt feküdtünk. Két éve fedeztük fel ezt a helyet, mikor egyszer a szokottnál hosszabban sétáltunk el a háztól. Szép volt itt. Az alacsony dombtető, a kis rét, a pajzán óráink titkát megőrző erdő, melyet nagyon szerettem. Őt viszont imá

Csillogott rajta a fény. Mint mindig. És tényleg gyönyörű volt így. Nem szép. Több. Valóban gyönyörű. Apró, értéktelen kövekből kirakott, fél centinyi foglalat tartotta. Még a lánc sem volt ezüstből. Mégis, nagyon sokszor viseltem. Főleg nyaranta. Mert il

?Vajon mi vezet hozzájuk? Csupán kíváncsiság? Vágy, mely hajt, hogy belenézzünk abba, ami egyébként hozzáférhetetlen, ami talány, ami titok? Vagy talán több? …Soha, életem egyetlen igazán boldog korszakában sem jutott eszembe jósoltatni. Olyankor valaho

Egy szomorú éjszakán történt. A nagymamám délután még nálunk járt. Nem is köszöntem el tőle csak úgy fél vállról, amolyan, holnap úgyis látjuk egymást módján. Csakhogy nem találkozhattunk soha többé. Aznap este összeesett a konyhájukban. Az agyvérzés szin

A padlás falának támasztott öreg létra alsó fokán ültem. A tornacipőm orrát nézegettem a hűvös csendben, s közben mélyen belélegeztem a terebélyesre nőtt orgona kintről befújódó édeskés, finom, fehér illatát. ?Ostobának kellett volna, hogy érezzem magam.

– Meddig játszol még? ? Meddig játszol még? – kérdeztem újra, mert semmit sem reagált.
– Még egy kicsit – felelte száját félrehúzva kelletlenül. Nem örült, hogy megzavartam. Még néhány pillanatig néztem a hátát, aztán felállva az ágyról kimentem a konyháb